2015 - Sikerek és pofonok

Ha már nem is írok a blogra, az évvégi összesítő bejegyzést azért is megírom. Nem csak a blog miatt, inkább saját magamnak (is). Jó, ha az ember olykor olykor -lehetőleg minél gyakrabban- tükröt állít maga elé, és szembesít. Mi történt, mit értem el, mit nem, amit jövőre el lehet érni, ehhez miben kell javítani, mi maradhat, mi megy, mi jön...folyamatosan tökéletesíteni, legalábbis, ha céltudatosan a sportolói mentalitás szemszögéből nézed a dolgokat. Ehhez pedig igenis kellenek ezek a -néha könyörtelen, ám mindig hasznos- szembesítések.
Sikerek és pofonok - ez a cím. Mindkettőből jutott 2015-ben. Kétségen kívül akartan-akaratlanul a legjobb sziklás év van mögöttem...és egy nehéz versenyszezon.
Nehéz erről írni is, nagy terhet kellett végigcipelnem az év során.
Az év elején arra az elhatározásra jutottam, hogy versenyzem. Végigcsinálom az ifjúsági Európa Kupát, és a többi világversenyt. Nem voltak kérdőjelek bennem. Egy darabig...
Az év eleje fényesen kezdődött, ment az edzés, jöttek a visszaigazolások, aztán a tarvisioi interregionális felnőtt verseny éles határt húzott. Felkészítőversenyhez képest nagyon jól másztam, tényleg úgy, hogy 3 hónap edzés után az volt az első versenyem. Nagyon kaptam akkor a terhelést. Aztán az utazás, a következő hét pörgése vagy valami rátehetett még egy kanállal és akkor összeborult a rendszer. Hullámvölgybe kerültem, a lehető legrosszabbkor, ugyanis 7 hét volt még az első EK-ig. 1 hónapig keserves volt az edzés, persze jöttek néha-néha az eredmények (Monkey Magyar Kupa nyílt 1. hely), de a motiváció nem volt az oldalamon. Szarul jött ki, fejben voltam kész egy kicsit talán. Képtelen voltam végigcsinálni hasznosan az edzéseket...Aztán végre kicsit kirázódtam a völgyből és akkor jött az első Európa Kupán Dornbirnban. Írtam már róla, nem fogom még egyszer leírni, hogy miért 30. lettem. Levontam a tanulságot belőle, és hosszú(nak tűnő) idő óta sikerült talpra állnom.
Küzdöttem az elkövetkezendő hónapban, kőkeményen, eredményesen dolgoztam. Egy héttel később a Bigwall nehézségi Magyar Kupán már ott voltam fejben is, eredmény: majdnem megvertem Farkas Tomit, minden sansz megvolt rá. Sajnos ezután többször nem versenyeztünk együtt nehézségin az évben.
Imst, május vége. A részeredmény a visszaigazolás, 17. hely az első úton, 95%-ra kimaxolva a teljesítményt. Újabb motiváció. Elkezdett megindulni felfelé.
Margitsziget Magyar Kupa selejtezőben egy nehéz run&jump slab akad, sokadikra, de nagyon határon. A többi mászással is elégedett vagyok, pár próbából megy minden (bár utólag a részletekre jobban figyelve már látom most mennyivel jobban menne flash, és mennyit számít az, hogy 2 vagy 3 próba). A következő hetekben beaprítok 2 8b-t (Zed, Mátrix) Kis-Geriben, idei 2 és abszolút 4 próbából. Majd Zillertalban 6 darab 7C-t (1 flash) és egy 8A-t is (bár az nagyon soft). De mentálisan segít, és ez jó. Így megyek az első boulder EK-ra Längenfeldbe. Ahol aztán csattan a második pofon.
Egyértelműen nem volt elég sokszínű a boulder felkészülés. Sajnos ez a két pofon mind az első versenyen csattant idén, és ezen hibák kijavítására már nem volt elég időm. Méghozzá azért nem mert nagyon rövid volt a szezon (4 hónap) a világversenyeket tekintve. Ezért volt ez inkább a megfigyelés, tapasztalatszerzés éve. Így, most van 5 hónapom azokra a dolgokra mégjobban felkészülni, amire még jobban fel kellett volna készülnöm 3 hét alatt. Ugyanis jött az EB, Franciaországban. Az előző verseny után amikor Ötztalban bouldereztünk és másztam hamar egy 7C-t meg egy 7C+-t, akkor gondolkoztam, hogy nem mehetek ki Franciaországba korábban "nyaralni", nem veszíthetek még egy hetet, ki kell használnom a köztes ablakot versenyzésre. Így edzettem még 3 hetet. Tudtam, hogy L'Argentiében mire készüljek. Kevésbé WC stílusú hosszú (8-10!) mozdulatos boulderek nehéz fizikai mozdulatokkal, erre fel is tudtam valamennyire készülni, ugyanis már előző évben versenyeztem itt. Végül 3 nappal a verseny előtt megyünk ki, ahol megnézzük a brianconi World Cup döntőjét, majd készülés az EB-re. 5 bouldert mászom meg a 8-ból. Most jó helyre (~15) saccolom magam, még egy boulder bennem volt, de az esőszünet miatt 10 perccel korábban végződik a selejtező, így nincs 6 top. 22. helyen végzem. Még mindig nem elég. A 14 órás hazaúton rendbe kell tennem a dolgokat fejben, hogy igenis van tovább, jó munkával lehet ennél jobb eredményt elérni. És van 6 hetem az arcoi VB-ig! Újra megy az állóképesség edzés, a legjobb formába lendülök, nagyrészt a nehézségire készülök, de a bouldert sem hanyagolom el(itt már tudtam a boulder sokrétű felkészülésére ebben a szezonban már ez az idő se elég). Sikerül a felkészülés, készen állok.Végül különösebb elvárások nélkül, de maxon égve megyünk ki Arcoba.  9 nap verseny - egy hét kihagyás az iskolából-szajkózzák, akik nem képesek a gimnáziumban megérteni, hogy egy világversenyre nem azért megyek ki atlétaként, mert lógni akarok a suliból, hanem mert versenyző vagyok, és ekkor van a verseny...diplomás emberek...Ilyenkor értem meg, hogy az intelligencia nem egyenlő egy papírral. Mivel a 100 fős kategóriák miatt konkrétan 2 napot kell beáldozniuk csak a selejtezőkre, bőven van időnk felfedezni is a kis olasz városkát - 3 év után ismét. Végül Godoffék sajnos túllövik a szintet,  túl nehezek a feladatok a versenyzőknek. A bemelegítésem sem tökéletes a boulder előtt, de 1 top meglehetett volna, végül 1 zóna flashel zárom a versenyt! És a végén 40. helyre is elég ez. Zebegény élete formáját hozza a 2. selejtezőn, 4 próbából megcsinálja. Mivel a szabályok a felnőtt Világ Kupáéval azonosak, és 70. indulóként jön ki az izolációból, egy top 4. próbából máris tudom, hogy középdöntős.
Nagyon örülök a sikerének, nincsenek bennem kérdőjelek, örülök. Este felhívja Tódit, edzőjét, és elmondja, egy nappal később megy haza, mert holnap még másznia kell. Először szembesülök ennyire élesen hogy milyen jó érzés amikor a kemény munka kifizetődik. Ha ennyire tudok örülni más sikerének is, milyen lesz az enyém...
3 nappal később kezdődik a nehézségi. A nehézségi utakat jobban eltalálják, mint a bouldereket, a nap reggelén melegítésnél szembesülök, hogy nagyon jó lesz. Kiadok mindent. Eldöntöm fejben. Most úgy igazán eldöntöm, és végre tényleg úgy is lesz. 23. vagyok a nap végén, és elégedett. És nagyon félek a másnaptól. A legjobb 26 kerül középdöntőbe. 90 indulóból!  De még van egy második selejtező. Félek. Őszintén megmondom, pályafutásom során soha nem féltem még ennyire. Végre letehetek valamit az asztalra, aznap annyit mondogatok magamnak: a holnapi napon dől el minden. Ez életed eddigi legfontosabb mászása. A legfontosabb.
Másnap sokáig melegítek. Szőcs Karesz (Románia edzője, magyarul is tud) kérdezi, hogy hogy ment tegnap, mondom neki az eredményem, azt mondja ők is szurkolnak.
Pörgök, versenystresszben vagyok. Egy "átlagember" nem tudhatja milyen ez. Ez nem az a stressz, amit akkor érzel, amikor vizsgán ülsz, és az is nehezedre esik, hogy leírd a neved. Nem, itt nem blokkolsz le. Itt pörögsz, vársz arra hogy nőjön a nyomás, hogy tényleg meg tudd mutatni, mit tudsz. Elindulok. Könnyedén megy, gyors vagyok. Megvan az első nehezebb rész, kisebb pihenő fogás. Második kunszt. Megvan az első nehéz mozdulat, a reibung elemről kell továbbmenni. Egy facsavaros lépésre kell minimálisan lendülni. Kicsit fáradt vagyok, beszorul a bal gyűrűsujjam a középső alá, hiába zárok rá, nem tart eleget. Akasztanom is kéne, majd továbbnyúlni. Kevés, leesek. Tudom, ez pont nem lesz elég. Megint :). Nagyon dühös vagyok először. Megéreztem a határt. Először. Most nem volt meg. De az a fontos hogy a határ közelében voltam. Fejlődtem. Jövőre tudom, sikerülni fog.Ebben tökéletesen biztos vagyok. Már aznap délután. A nap végére vigyorgok, mennyi új barátság, mennyi új hely. Mennyi élmény. Többet adott a szezon, mint puszta eredmények. A dornbirni csalódás, az imsti edzés, az ötztali szikla boulder az osztrák csapattal, a francia táj, a magyar csapat. Arco, az az egy hét. A spannolás a többiekkel, a DWS-ezés a magyarokkal, apa, Zebegény, Török Balázs - őt kinn ismertük meg, segítőnek jelentkezett a versenyre, Pécsről jött el az egy hétre - ő sem bánta meg.
Az eredmény miatt nem tökéletesen elégedetten, de boldogan megyünk haza, és elkezdődik a tanév. Egy kis lazaság az év végéig, barátok, hétköznapok, más jön. Még sikerül másznom egy 8b-t, A Legyintgető titánokat, Kis-Gerecsében, hol máshol :). Utána beindul a boulderezés, kicsit felfejlődik a maxerőm, ez kiadja, hogy év végéig még mászom 2 7C+-t és a Totem SD 8A-t. Október végén még edzek 4 hetet komolyabban, edzésterv szerint, a Vertigo Openre, ahol végül 127 indulóból 10. leszek. Itt is nagyon kevés választ el a döntőtől, egy boulder, aminek többször a végéből esek.
Már ott vagyok a határvonal alatt. 2015-ben megközelítettem a céljaimat, nagy lépést tettem feléjük. Érzem a határ vonalát, érzem, hogy húz. Már csak át kell lépni. Erre idén kell sort keríteni. Az év végén -viszonylag könnyen- sikerül megnyernem a Padányi Kupát. Év végén még pontot teszek a Nagy Ölelésre (7B+-Magyarország egyik legfélelmetesebb bouldere). Aztán január 1-től kihagyok 17 napot. Nekiállok futni, megírtuk az edzéstervet, szigorúan követem - de ésszel. A fontos mindig az, hogy a legjobbra kell törekedni, és ezt meg is kell érezni, nem mindig pontosan ugyanaz, mint ami le van írva. Februárban kezdtem az alapozást. Ez sok-sok kondis edzés, saját testsúllyal, mászásban is inkább a mennyiségre rámenve. Ebben a hónapban nem tartok szigorú diétát. Azt eszem, amit a szervezetem kíván, ennyi edzés mellett - reggel, este, heti 20 óra munka - nem szabad még ki is éheztetni.
Szóval most megy az építkezés, aztán majd átalakítom ezeket az izmokat mászásban, és nyáron pedig már tökéletes formában leszek. Jó munkát, szép napot!