Kedves Magyar versenymászók!
 Én Strommer Soma volnék, 15 éves és én is rendszeresen indulok a Magyar Kupa fordulóin, illetve igyekszem minél több nemzetközi versenyt is meglátogatni a sziklamászós tevékenységek mellett.
 Természetesen én is szeretném ha a sportágunk minél többet és minél kevesebb idő alatt tudna fejlődni, ezért is gondolom azt, hogy itt az ideje, hogy én is elmondjam AZ ÉN VÉLEMÉNYEMET, ami igaz, nem biztos hogy mindenkinek tetszik, de mielőtt bárki azt mondaná, hogy ezzel a levéllel csak gáncsoskodni szerettem volna, szeretném legelőször leszögezni, hogy igyekszem megírni ezt a levelet úgy hogy senki számára ne legyen sértő vagy bántó. De egy vélemény az mégis csak vélemény, az élet meg sajnos nem habostorta, úgyhogy kötelességem egyenesen leírni azt, amit gondolok. Ez nem biztos, hogy úgy van, ahogy én mondom, vagy hogy mindennek úgy kell lennie, ahogy én szeretném, mert akkor a falmászással összevont női strandröpibajnokság versenyzőitől nem tudnánk mászni, egy-egy adott eseményen. 
 Na de a viccet félretéve én azt veszem észre, hogy a nehézségi versenyeken egyre kevesebb az induló, hollott a boulderben pedig egyre több. Nem hiszem, hogy ennek feltétlenül a jam-renszer lenne az oka, viszont azt gondolom, hogy az IFSC szabályoknak megfelelő versenyrendszerben is volt ennyi induló, akár még több is.
 Nem gondolnám, hogy a 2000-es évek elején előrébb volt a magyar nehézségi versenymászás, mint ma, de mégis, a Padányi Kupán anno középdöntőt kellett rendezni 16-20 (én kérek elnézést de ezt nem tudom pontosan) fő számára, mert így lehetett csak "kiválogatni" hogy ki való a döntőbe. A múlt hétvégén is volt nehézségi Magyar Kupa forduló Miskolcon, és ott összesen 9-en indultunk el a nyílt férfi kategóriában, ami azért még barátok közt is rettenetesen kevés, annak ellenére, hogy milyen igényes és precíz utak voltak, rugalmas szervezés mellett.
 Semmiképp nem mondanám azt, hogy a két selejtezős-döntős versenyrendszer jobb lenne. Talán még célravezetőbb se. De nagy előnye volt, hogy a versenyzők, azt tanulták meg, hogy hogyan tudják kiadni magukból mindazt, amivel az eseményre felkészültek. Egy döntőnek igen is megvolt a maga hangulata: ez alatt nem feltétlenül azt kell érteni, hogy mindenki testvériesen, egymást támogatva mászott sok-sok úton, hanem az energia 6-10 döntős körül volt, akik barátságosan ,mert mi nem jelezné jobban ezt a "testvériességet", hogy közösen nézték át a döntő pályát, megosztották egymással a véleményeiket, észrevételeiket, majd közösen visszavonultak az izolációba, ahol együtt töltöttek el még pár percet, majd mindenki szép sorjában kiléphetett a közönség elé, a reflektorfénybe, ahol igen is érezhette azt, hogy ő neki máris van itt keresnivalója. Ugyanis abban az adott ~5 percben neki, és csak neki szurkolt mindenki, és ez az érzés a legjobb az egészben. Ez az az érzés, ami miatt már megérné újraindítani a döntős rendszert. És azt hiszem ez az az érzés (amit érzel kb 5 percig) amiért igenis megéri lemenni a terembe, és edzeni nap nap után órák hosszat. Ez az az érzés amiért mindenkinek külön tudnám ajánlani, hogy -Testvér, másszál, eddzél, hogy bejuthass egy döntőbe, és átérezhesd ezt. Szóval ez egy nagyon nem rossz érzés...
 Szóval eléggé érdekes dolog ez a "döntőzés". Azt hiszem ez az, ez a stresszhelyzet és az élesben-teljesítés az, ami egy sportot igenis mentálisan is kemény sporttá tud tenni,mert azért senki se mondja már, hogy a mászás nem fizikailag kemény sportág. Szóval én ezt a kis mentális "tényezőt" hiányolom a mai nehézségi versenyekből, és szerintem emiatt lenne érdemes ismét megpróbálkozni a 2,4 de akár 6 selejtezős rendszerrel is, amihez persze hozzácsapódna egy döntő is. És ha mondjuk lenne 4 vagy 6 út, akkor azért mindenki meg tudná találni azt, ami a saját szintjén van, Úgyhogy megérné elmenni egy-egy versenyre, lehetne azért már mászni is, elfáradni is érne, de kijönne az is, hogy mentálisan ki hogy tudott felkészülni, és persze a döntő pedig egy hatalmas show lenne a nap zárásaként, ahol külön szerepet kaphatnának azok, akik a legjobban megérdemlik, akik a legjobban felkészültek, és egy kicsit rivaldafénybe kerülhetnének.
 Szerintem érdemes lenne tehát ismét megpróbálkozni. Remélem, hogy ezzel a poszttal is ha sokat nem is de legalább egy kicsit fejlődhet a sportág a közeljövőben, és ha már egy ember elolvassa ezt, akkor azt mondhatom, hogy nem hiába írtam meg ezt, és talán még valami jó is kisülhet belőle.
 Köszönöm szépen a figyelmet, addig is üdvözlettel:
 Strommer Soma

Verseny a "Gyárban"

Hiába, ez egy ilyen hely. A miskolci gyártelepen helyezkedik el az egész mászócsarnok. Ez egy ilyen gyártelep. Elég komoly, mikor megállsz kinn a kapu előtt és az arra járó emberek közül egyikre se mondanád feltétlenül azt,hogy: ez nem akar rosszat tenni, nem akarja feltörni a kocsikat és nem akarja elvinni a cuccaimat. De persze "megnyugtat", mikor a portás (egy nő) közli hogy ők aztán minden este egészen 11-ig őrzik a biztonságot és a rendet. Ezért gyorsan be is kalózkodtunk az szg-vel egy másik bejáraton. Szóval kicsit fura ez a környék.
De nem úgy a mászóterem: az levéve, hogy a fűtés kicsit rottyon van, annyira jó a fal és a terem, hogy szerintem első ránézésre bele lehet szeretni. Ezért is járunk vissza ide minden évben. Az utakról és építőjéről azt hiszem már nem is kéne beszélnem, de mégis megteszem: Bodrogi Zoli alias Bobi épít(get) most már minden évben 20-nál is több versenyutat, amik -lássuk be- prémiumok (arról sajnos nem tudok nyilatkozni, hogy hány segítő kéz munkálkodik mellette még az utakon, sajnos erről nincs infóm.). Szóval Bobi az a mászó akiről azt lehet mondani, hogy technika a csövön, hihetetlen, hogy mit tud művelni a falon. A mozgásának precízsége simán köszönőviszonyban lehetne egy Michelangelo kép precízségével. Egyszóval öröm nézni, ahogy mászik, és az útjait mászva tényleg lehet érezni, hogy mennyire komolyan is veszi a feladatot, ilyen utak kellenének azt hiszem minden versenyre.

A fal...

Szóval 23 út, egynél sincs torlódás, sajnos nagyon kevesen jöttek el, ez elég szomorú. De itt van Papír, AndroidZoli, Hodossy Dávid, Hegedűs Balázs, Simon Geri, CséBence, Harcsa és még mások is akik kemények és sok-sok helyi arc, akik tényleg, egyre keményebbek, technikásabbak, és azt kell mondani, hogy Miskolcon a Factoryban kezd felépülni egy újabb (!) keménymag. Persze mi, veszprémiek is ott voltunk, Molnár Gergő a sofőr, a hátsó sor Süli Tomika, Hegyes Tündi, az anyósülésen én.

Harcsa osztja az észt, mint mindig :)

A formával kapcsolatban nem voltak kételyeim, elég jól megy mostanában, egyedül az állóképességbeli problémák lehettek volna azok, amik visszatartanak, de mégsem, egész jól kiadta.
Sajnos nem tudtam megcsináltatni a versenyre a sportorvosimat, ez volt az, ami rettentően idegesített. Nem is idegesített, inkább elvette a kedvemet az egésztől. Semmi kedvem nem volt mászni, az első 3 út (kb 5b, 5c, 6a) csak feküdtem a szivacson, teljesen demotivált voltam. Várni kellett, az első 7a megmászásáig, ahhoz, hogy rájöjjek: ezeket a versenyeket fel lehet egy nagyon jó mászótalálkozóként fogni. Nem a pontokért kell mászni, élvezni kell az egészet. Valahogy ez lendített át a holtponton. Sok verseny volt már (Pláne a régi, 2 selejtezős rendszerben) amikor egy elrontott első selejtező után nem is volt kedvem még egyet mászni. A jameken is volt már olyan, hogy egy rontott OS után végig izgultam az egészet, hogy nem sikerült minden. Igen, sajnos egy kicsit maximalista vagyok, és van, hogy túl nagy célokat tűzök ki magamnak. Szerencsére ez most nem ilyen, volt, pont a fordítottja.

a jobbos, enyhén áthajló falon megy a 7b...

Kezdett jönni a csí, flasheltem egy jattos, peremes 7b-t (majdnem OS, csak a Gergő Előttem mászott benne, de hamar leesett. Szóval ezt tartom a legnagyobb sikeremnek az aznapi verseny folyamán, és ez teljesen meghozta a kedvem. 23 útból 22-t sikerült teljesíteni (a maradék az egy 7c+ volt, a keményebb fajtából, arra már nem feszültem rá, de nem is hiszem, hogy ment volna) ezzel egy 1. helyet sikerült behúzni, nagyon örültem neki. Na ilyenkor kár, hogy ha nincs sportorvosid. Azt terveztem, hogy a négy versenyből (Szombathely, Miskolc, Klébi, Veszprém) az első hármon indulok és a miénken segítek. Így most törlődött ez a tervem, sajna el kell indulnom Veszprémben is, így nem biztos, hogy sokat fogok tudni segíteni, de majd meglátjuk mi lesz.

A gyorsasági versenyre is sikerült felpörögni, de azért a döntőben eléggé ott hagyott a Gergő, 2. hely: az elvárásokhoz, és a 0 óra ráedzéshez képest, nem rossz. Sőt, jó.
Az este beszélgetéssel és Bobi mászócipő-elemzésivel (elég sokat tud mondani mindegyik fajtáról) telt, a versenyzők közül csak mi aludtunk ott. Másnap reggel nem sikerült 7-nél tovább aludnunk (nagyon rászoktam az iskolai koránkelésre), így hamar indultunk hazafelé. Még Miskolctapolcán chilleztünk egyet a Barlangfürdőben, nagyon durva a hely, csak ajánlani tudom (annyi a baja, hogy a "sziklákra felmászni tilos").
Szóval hasítottunk hazafelé a sztrádákon szembe a nappal....

Reggel még nem is voltak ennyien, a sziklák? csak rá kell nézni...

Azt hiszem, mindenki le tudta vonni a tanulságokat, minthogy Pesten nem érdemes Burger Kingbe menni mert egy lehúzás az egész, na de ezt nem is akarom firtatni.
Azt hiszem, ennyit tudok mondani a versenyről, ami nem volt más, mint a: III. Fergeteg Factory nehézségi jam!!!

,,Szombaton Miskolcon jártunk, a Magyar Kupa II. fordulóján. Íme, a "termés":
Nehézségi Ifi B (99-00): 1. hely
Nehézségi Felnőtt Nyílt (00 és előtte): 1. hely  
Gyorsasági Ifi B: 1. hely
Gyorsasági Felnőtt Nyílt: 2. hely És a többi veszprémi: Molnár Gergő: Nyílt Nehézségi 5. hely. Nyílt Gyorsasági: 1. hely 
Hegyes Tünde: Nehézségi Senior 1. hely, Gyorsasági Senior 1. hely. 
Süli Tamás: Serdülő Nehézségi 2. hely, Serdülő Gyorsasági 2. hely. Szép volt srácok!!! "