Dupla bejegyzés 2/2

2. Monkey UV Night Boulder Jam

25 boulder, UV fények és jó hangulat, ezt ígérik a szombati (02.27) estére. A második versenyem a naptári évben, na és találjátok ki: megint nem vagyok fitt. Az alapozás 4. hete ugyanúgy kemény, mint az egyel előtti, így pénteken megint dupla edzés, majd szaladok éjszakai röpire a suliba. Reggel 6-ig nyomják a döntőt, sajnos mi kihullunk már a selejtezőben, de a többi meccset persze, hogy nézzük még. Egy fél-háromnegyed órát sikerül aludnom, majd reggel 7-kor, ahogy hazaérek, el is dőlök az ágyban. Jönnek hozzánk ebédre, úgyhogy addigra felébredek, jól bekajálunk, majd beszélgetünk, és még egy délutáni alvás is belefér. Este 6 után indulunk, megint Buda a cél, a Monkey Boulder Club, hárman nyomjuk a kocsiban. Veszprémig majdnem elütünk valami kretén alkoholistát, szerintem is este 7 előtt a sötétben tántorogjál az országúton hazafelé a jobb oldalon, és akkor biztos, hogy meghalsz. Bár sikerül elrántani a kormányt, és mindenki megússza a kb 3 másodperces esetet, azért ilyenkor el tudja kapni az embert az ideg...Mindenesetre további akadályozó tényezők nélkül érünk fel fél 9 körülre a Monkeyba, ahol már több, mint 150-en vannak. Egy közepesen hosszú bemelegítésre van időnk, majd egy bemutató, és elkezdjük a versenyt. Sok a könnyű, de minden adható, sanszos, hogy menni fog. Különösebb leírásokba nem bocsátkozom, de a boulderek patentek voltak, viszont túl sokan másztak egyszerre, és többen is a saját életüket veszélyeztették azzal, hogy különösebb odafigyelés nélkül mászkáltak fel-alá a teremben. Szerencsére sikerült megúszni baleset nélkül, amire nem fogadtam volna, úgyhogy plusz pont! Sajnos engem kicsit zavart a tömeg, meg, hogy kevés volt talán csak a LED-ek fénye, de összességében elég jó hangulatú volt a verseny.

Az utak zömét sikerül flashbe nyomnom, 3 sikerül másodikra, és egy harmadikra, de azt mondom, hogy ha nagyon odafigyeltem volna, és 100%-osan sikerül menni, akkor 25 flash is sikerülhetett volna. De szerencsére ez is elég az első helyhez, bár az is elég kemény, hogy mikor kimászom az utolsó boulder után a galériára, akkor Simon már majdnem végez egy campus session-nel. Viszonylag így is hamar végzünk az időkorláthoz képest, még van idő bőven lezuhanyozni és kajálni a tömeg előtt. Hajnali 1 után van az eredményhirdetés, Izer Bálint a harmadik, Simon a második, és az első helyet én tudom hozni. A jutalom egy 7C+ ziászsák, ami eléggé jól néz ki, egy Petzl fejlámpa, matricák, hűtőmágnesek, és ja, még egy karton Red Bull, amivel asszem sikerül leszponzorálni majd a márciusi edzéseket. Ismét sikerül 4-re hazaérni, ismét kidőlök, és most már sajgó izmokkal, de jóízűen álomba merülni. 

Jöhet a tavasz, a mászás, és hamarosan az év első tripje is. Stay tuned! 

Sziasztok

Dupla bejegyzés 2/1

1. Diákolimpia 2016

Szóval itt az ideje, gondoltam leírom, mi volt az elmúlt 2 hétvégén, miután a véleményemet leírtam a versenyről, jöhet a beszámoló is. :)

Január 20-án, szombaton volt a verseny, ami nekem az első volt az idén. Ez még bőven belelóg az alapozó hónapba, de mivel a májusi EK szezon kezdetig már bőven több versenyen akartam részt venni, mint tavaly, így az edzések közé befűztem ezt is a programba. Kezdésnek tökéletes, nincs rengeteg ellenfél, sikerélményt adhat, és szokom legalább a szitut. Szóval pénteken még dupla edzés volt, ami összesen 4 órát jelent, majd szombat reggel 7:30-kor keltem, hogy mindennel időben elkészüljek, és még pihenni is tudjak egy kicsit. 9-9:15 van mire elindulunk, de még így is bőven dél előtt odaérünk a Hűvösvölgybe. Sok az ismerős arc, de rengeteg a nem, a kicsik már javában küldik az ipart, a kis Boldizsár második az első útjuk után, ami jó, ő tényleg tehetséges is, mindenképp megérné a plusz foglalkozást. 

Még van idő köszönni mindenkinek, mielőtt elkezdenénk a megnyitót, és utána is egy kis szünet a melegítésig. Igaz, azt nem viszem túlzásba, most nem melegítek másfél órát, mint ahogy azt szoktam tenni versenyek előtt. 

Az első utunk nem lehet nehezebb 6c+/7a-nál, de kicsit boulderes, és mivel elég rövid a limitidő -összesen 3 perc- nem nagyon tudok közben pihenni, de így is sikerül megmászni. Érzem benne a durranást, de ha előző nap nem másztam volna, és pihent lennék, akkor azt mondom, biztosan sima. 

Na, a második utunk már nem az. Érdekes, hogy mi kaptuk a messze nehezebb utakat a selejtezők során, mint az egyel felettünk lévő korcsoport. Mindenki hasonló helyen potyog ki, én is kiesek, tulajdonképpen benne van az útban egy 7B+ boulder. Az elejét sikerül lenyomnom, de az utolsó mozdulatából kiesek. Nem probléma, egy mozdulattal így is én vagyok az élen szerencsére, így nyugodtan várhatom a döntőt. Ezt Papír építette, ez már egészen könnyű, sikerül hamar is lenyomni. Olyan 7a-7a+ nehézséget adnék neki, de ezen is úgy megyek végig, hogy nem nagyon pihenek. A végén már csak túl akarok lenni, teljesen fáradt vagyok, már csak pihenni szeretnék. 

A junioroknál négyen másznak szuperdöntőt, amit végül Zebegénynek sikerül megnyernie, a jobb ideje miatt. 

Tőlünk a Leitold hetedik lesz, a Süli Tomi pedig 4., szóval lehet ez még jobb is, de hát majd legközelebb. A hazaúton egy maximál KFC, majd pihenés, alvás és pihenés. Véégre:)

Mindjárt jön a part 2

Tádámm!

Gyors helyzet...
Épp most jöttem meg a futásból, reggel köredzést toltam, újabb fajtát, majd este pedig megyek le a Padányiba, nyomjuk a köteles utakat. Ez az alapozó hónap utolsó hete, aztán kezdődhet a fokozatos visszaszoktatás a kemény mászásokhoz az első Európa Kupáig...
Ami viszont fontosabb: Ma elérte a blog a 10 000. oldalmegnyitást. Voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, de most már etikusan, még ha rövidebb bejegyzésekkel is, de jelentkezem. Köszi Nektek! Jó mászást😎 Stay tuned😁 💪

Diákolimpia 2016 - Elemzés

Nagy örömmel láttam még tavaly év végén, hogy idén lesz végre Diákolimpia, 4 év kihagyás után...A jobb központosítás érdekében idén Budapestre került az esemény a régebbről megszokott Kiskunfélegyháza helyett, amely a plusz 10 felvételi pont mellett valószínűleg még több tanulót bemotiválhatott. Ahogy a Facebook-on ment a promotálás, és kerültek szét a plakátok az iskolákban, úgy gyarapodott az előnevezők száma is szépen...mígnem a nevezési határidő lejártáig elérte a majdnem 300-at. Na, most elég nagy feladatot  kapott az MHSSz, meg a Klébi is. Nagyon érdekelt, hogy fogják megoldani, lehozni a szettet. Ennyien még nem indultak magyar köteles versenyen. Szóval erről szeretnék írni először: azt mondom, hogy kisebb hibák ellenére sikerült jól leszervezni a versenyt. Az időrend betartása -úgy tudom- sikerült. Ez egy nagyon fontos lépés, a gördülékenység a versenyrendszer működésének bizonyítványa. Emellett minden induló kapott egységes versenyzői pólót, rengeteg ajándékot kiosztottak a szponzorok jóvoltából, kinn volt a média, a programok közben tánc, monocikli bemutatókkal... Szóval volt pozitívum bőven.
Viszont kétségtelen, hogy nem sikerült hibátlanra az esemény, persze fából nem lesz vaskarika, a csodát nem várhattuk el. Lehetetlen 300 indulónak 2 selejtező utat építeni, úgy, hogy mindenki megtalálja benne a kihívást. Így hát nagyon hamar kipotyogott a mezőny jó része a feladatok elején. Látszott az igyekvés az útépítők munkájában, és az is, hogy próbálták igazítani a nehézséget a jobbak számára is kihívást jelentőnek bemérni. Ezzel én teljes mértékben egyetértek. nem azoknak kell kedvezni, akik életükben nem is láttak még mászóversenyt, és nincs is semmi szándékuk a mászással, mint versenysporttal. Nagyon sok olyan ember volt jelen, aki elhozta a klubjából, a városból az ottani "tehetségeket", akik aztán nem igazán tudták megközelíteni a versenyzőket. De szerintem az a helyénvaló, ha amellett, hogy persze, igyekszünk bemotiválni embereket a versenyekre, azoknak kell kedvezni, akik komolyan veszik a dolgot. Ergo nem ötös utat építünk mindenkinek. Én azt gondolom, hogy azért nem kell megtölteni a kategóriákat, hogy csak többen legyünk. Nem azokban van a versenymászás jövője, akik zokniban mászócipőben tollasoznak egész nap a tornacsarnokban. Szóval plusz pont az útépítőknek. 2 utunk volt, összesen tehát 20 métert kellett körülbelül mászni a selejtezőben. Ebből - a mi kategóriánkban- sikerült mindenkinek legalább 8-9 métert mászni, én azt mondom, ez összességében nem olyan rossz. Akinek ez után nem lesz kedve versenyekre járni, az nyilván egyáltalán nem is gondolja komolyan...
A másik, ami kicsit még zavart, hogy nem volt külön melegítő fal,  4-5db 1x1,5 méteres bordásfalra szerelt rétegelt lemezen nem lehet bemelegíteni. Szerencsére sikerült elkerülni az ujjsérüléseket, de erre a jövőben szükséges mindenképp figyelni: egy felhúzható áthajló boulderfal, vagy a versenyterület egy erre a célja elkerített része, megfelelő lehet, hogy a versenyzők 100%-san bemelegedve tudjanak a selejtező utakhoz állni. A klasszikus nehézségi versenyrendszer pedig nagyon bejött nekem, ha tehetném, minél hamarabb visszavezettetném az "egy utas" döntőket a gyermek kategóriákban is a selejtezők után. Ez a fiatalok külföldi versenyfelkészülése szempontjából lenne fontos, hogy itthon is biztosítsuk azt a korszerű versenyrendszert, amin később a világversenyeken találkozhatnak, hogy ne külföldre kelljen felkészülési versenyekre járni. Emellett szól az az ékes példa, hogy tegnap, egy 2 selejtezős és 1 döntős versenyre majdnem 300-an mentek el. Hogy ebből milyen következtetés vonható le? Az, hogy a versenyzők száma nem az utak számával van arányban, tehát nem attól lesz népes a magyar mezőny, hogy 3 út helyett 20-at kell megmászni, ami nem a mentális felkészültséget, és a versenyszellemet tükrözi, hanem azt adja eredményül, hogy kinek hol van a fáradásküszöbe, Ezt pedig edzésen kell kitolni, nem versenyen. A titok szerintem most az volt, hogy már decemberben elkezdődött a verseny szervezése, sikerült eljuttatni az információt a potenciális indulók felé, a netes oldalakon pedig nagy reklámfelületet kapott az esemény.
Összességében annyit tudok tehát elmondani a versenyről, hogy egy jó kiindulási pont a további sikeres versenyrendezések felé, csak tartani kell a pozítívumokat, és tökéletesíteni, kizárni a negatívumokat....


A versenyről, mint beszámolóról pedig később... :)

Döntések

Az alapozás második hetének vége felé járok. Az első hét nagyon fura volt számomra. A szerda kivételével a reggel 5 órás kelések, az állandó pörgés, a kevés szabadidő. Nem sok időm maradt tulajdonképpen semmire, csak a tanulás fér még bele. De ki lehet bírni. Azzal motiválom mindig magam, hogy igenis ez kell a célomhoz, és ha ez nem lesz meg, akkor a célt sem fogom elérni...Illetve még azzal, hogy közel s távol sem én vagyok az egyetlen, akinek ilyen szempontból "nehéz" az élete. Hogy mire gondolok itt? Egy veszprémi úszó srácra, egy kajakos lányra, vagy akár Zupira, akivel most jelent meg egy interjú az mhssz.hu-n. Nagyon érdekes. Azt gondolná az ember, hogy azért mászott inkább sziklán, mert ott boulderezés közben célok nélkül lehet lebegni, azt mászod, ami megy, ami neked fekszik, és nem azt, amit KELL.Ennek ellenére a sorokból azt tudhatjuk meg, hogy az első 8C boulderéhez körülbelül egy évtizeden át dolgozott, és hozott rengeteg, komoly áldozatot. Egyáltalán nem volt fenékig tejfel Zupinak sem, a rögös, 8C-hez vezető út...De nem lehetetlen.
Semmi sem lehetetlen. Ezzel is motiválom magam. Ha elég jól, pontosan csinálom, akkor nem lehetetlen. Néha viszont ezt nehéz elhinnem. Hogy ez a munka, ez az edzés lehet a jó. Úgy érzem most már fejben kell erre átálnom. És most a tökéletességre törekszem...
Például a szerdai edzés után lebetegedtem. Tegnap nem edzettem, egyszer se. Ma - pénteken - is kihagytam a reggeli edzést, és a gyorsabb regenerálódás érdekében a sulit is kihagytam. Akkor van értelme az edzéseimnek is, ha 100%-osan mindent pontosan véghez tudok vinni. Így inkább ma este másztam csak először, ugyanis most már jobban érzem magam. És a sejtésem beigazolódott. Az év eddigi egyik legjobb boulder sessiönje van a hátam mögött. És állítom, ezzel most előrébb vagyok, mint azzal, ha csütörtkön és ma reggel is edzettem volna, fárdtan, félig betegen. Így egy fél héttel tovább fog majd tartani az alapozás, azért a kihagyott munkát bepótlom, de a lényeg mindig az, hogy próbáld megtalálni az egyensúlyt, a jó és a rossz döntések között...
Itt az ideje elkezdeni ismét blogolni? :)
....

2015 - Sikerek és pofonok

Ha már nem is írok a blogra, az évvégi összesítő bejegyzést azért is megírom. Nem csak a blog miatt, inkább saját magamnak (is). Jó, ha az ember olykor olykor -lehetőleg minél gyakrabban- tükröt állít maga elé, és szembesít. Mi történt, mit értem el, mit nem, amit jövőre el lehet érni, ehhez miben kell javítani, mi maradhat, mi megy, mi jön...folyamatosan tökéletesíteni, legalábbis, ha céltudatosan a sportolói mentalitás szemszögéből nézed a dolgokat. Ehhez pedig igenis kellenek ezek a -néha könyörtelen, ám mindig hasznos- szembesítések.
Sikerek és pofonok - ez a cím. Mindkettőből jutott 2015-ben. Kétségen kívül akartan-akaratlanul a legjobb sziklás év van mögöttem...és egy nehéz versenyszezon.
Nehéz erről írni is, nagy terhet kellett végigcipelnem az év során.
Az év elején arra az elhatározásra jutottam, hogy versenyzem. Végigcsinálom az ifjúsági Európa Kupát, és a többi világversenyt. Nem voltak kérdőjelek bennem. Egy darabig...
Az év eleje fényesen kezdődött, ment az edzés, jöttek a visszaigazolások, aztán a tarvisioi interregionális felnőtt verseny éles határt húzott. Felkészítőversenyhez képest nagyon jól másztam, tényleg úgy, hogy 3 hónap edzés után az volt az első versenyem. Nagyon kaptam akkor a terhelést. Aztán az utazás, a következő hét pörgése vagy valami rátehetett még egy kanállal és akkor összeborult a rendszer. Hullámvölgybe kerültem, a lehető legrosszabbkor, ugyanis 7 hét volt még az első EK-ig. 1 hónapig keserves volt az edzés, persze jöttek néha-néha az eredmények (Monkey Magyar Kupa nyílt 1. hely), de a motiváció nem volt az oldalamon. Szarul jött ki, fejben voltam kész egy kicsit talán. Képtelen voltam végigcsinálni hasznosan az edzéseket...Aztán végre kicsit kirázódtam a völgyből és akkor jött az első Európa Kupán Dornbirnban. Írtam már róla, nem fogom még egyszer leírni, hogy miért 30. lettem. Levontam a tanulságot belőle, és hosszú(nak tűnő) idő óta sikerült talpra állnom.
Küzdöttem az elkövetkezendő hónapban, kőkeményen, eredményesen dolgoztam. Egy héttel később a Bigwall nehézségi Magyar Kupán már ott voltam fejben is, eredmény: majdnem megvertem Farkas Tomit, minden sansz megvolt rá. Sajnos ezután többször nem versenyeztünk együtt nehézségin az évben.
Imst, május vége. A részeredmény a visszaigazolás, 17. hely az első úton, 95%-ra kimaxolva a teljesítményt. Újabb motiváció. Elkezdett megindulni felfelé.
Margitsziget Magyar Kupa selejtezőben egy nehéz run&jump slab akad, sokadikra, de nagyon határon. A többi mászással is elégedett vagyok, pár próbából megy minden (bár utólag a részletekre jobban figyelve már látom most mennyivel jobban menne flash, és mennyit számít az, hogy 2 vagy 3 próba). A következő hetekben beaprítok 2 8b-t (Zed, Mátrix) Kis-Geriben, idei 2 és abszolút 4 próbából. Majd Zillertalban 6 darab 7C-t (1 flash) és egy 8A-t is (bár az nagyon soft). De mentálisan segít, és ez jó. Így megyek az első boulder EK-ra Längenfeldbe. Ahol aztán csattan a második pofon.
Egyértelműen nem volt elég sokszínű a boulder felkészülés. Sajnos ez a két pofon mind az első versenyen csattant idén, és ezen hibák kijavítására már nem volt elég időm. Méghozzá azért nem mert nagyon rövid volt a szezon (4 hónap) a világversenyeket tekintve. Ezért volt ez inkább a megfigyelés, tapasztalatszerzés éve. Így, most van 5 hónapom azokra a dolgokra mégjobban felkészülni, amire még jobban fel kellett volna készülnöm 3 hét alatt. Ugyanis jött az EB, Franciaországban. Az előző verseny után amikor Ötztalban bouldereztünk és másztam hamar egy 7C-t meg egy 7C+-t, akkor gondolkoztam, hogy nem mehetek ki Franciaországba korábban "nyaralni", nem veszíthetek még egy hetet, ki kell használnom a köztes ablakot versenyzésre. Így edzettem még 3 hetet. Tudtam, hogy L'Argentiében mire készüljek. Kevésbé WC stílusú hosszú (8-10!) mozdulatos boulderek nehéz fizikai mozdulatokkal, erre fel is tudtam valamennyire készülni, ugyanis már előző évben versenyeztem itt. Végül 3 nappal a verseny előtt megyünk ki, ahol megnézzük a brianconi World Cup döntőjét, majd készülés az EB-re. 5 bouldert mászom meg a 8-ból. Most jó helyre (~15) saccolom magam, még egy boulder bennem volt, de az esőszünet miatt 10 perccel korábban végződik a selejtező, így nincs 6 top. 22. helyen végzem. Még mindig nem elég. A 14 órás hazaúton rendbe kell tennem a dolgokat fejben, hogy igenis van tovább, jó munkával lehet ennél jobb eredményt elérni. És van 6 hetem az arcoi VB-ig! Újra megy az állóképesség edzés, a legjobb formába lendülök, nagyrészt a nehézségire készülök, de a bouldert sem hanyagolom el(itt már tudtam a boulder sokrétű felkészülésére ebben a szezonban már ez az idő se elég). Sikerül a felkészülés, készen állok.Végül különösebb elvárások nélkül, de maxon égve megyünk ki Arcoba.  9 nap verseny - egy hét kihagyás az iskolából-szajkózzák, akik nem képesek a gimnáziumban megérteni, hogy egy világversenyre nem azért megyek ki atlétaként, mert lógni akarok a suliból, hanem mert versenyző vagyok, és ekkor van a verseny...diplomás emberek...Ilyenkor értem meg, hogy az intelligencia nem egyenlő egy papírral. Mivel a 100 fős kategóriák miatt konkrétan 2 napot kell beáldozniuk csak a selejtezőkre, bőven van időnk felfedezni is a kis olasz városkát - 3 év után ismét. Végül Godoffék sajnos túllövik a szintet,  túl nehezek a feladatok a versenyzőknek. A bemelegítésem sem tökéletes a boulder előtt, de 1 top meglehetett volna, végül 1 zóna flashel zárom a versenyt! És a végén 40. helyre is elég ez. Zebegény élete formáját hozza a 2. selejtezőn, 4 próbából megcsinálja. Mivel a szabályok a felnőtt Világ Kupáéval azonosak, és 70. indulóként jön ki az izolációból, egy top 4. próbából máris tudom, hogy középdöntős.
Nagyon örülök a sikerének, nincsenek bennem kérdőjelek, örülök. Este felhívja Tódit, edzőjét, és elmondja, egy nappal később megy haza, mert holnap még másznia kell. Először szembesülök ennyire élesen hogy milyen jó érzés amikor a kemény munka kifizetődik. Ha ennyire tudok örülni más sikerének is, milyen lesz az enyém...
3 nappal később kezdődik a nehézségi. A nehézségi utakat jobban eltalálják, mint a bouldereket, a nap reggelén melegítésnél szembesülök, hogy nagyon jó lesz. Kiadok mindent. Eldöntöm fejben. Most úgy igazán eldöntöm, és végre tényleg úgy is lesz. 23. vagyok a nap végén, és elégedett. És nagyon félek a másnaptól. A legjobb 26 kerül középdöntőbe. 90 indulóból!  De még van egy második selejtező. Félek. Őszintén megmondom, pályafutásom során soha nem féltem még ennyire. Végre letehetek valamit az asztalra, aznap annyit mondogatok magamnak: a holnapi napon dől el minden. Ez életed eddigi legfontosabb mászása. A legfontosabb.
Másnap sokáig melegítek. Szőcs Karesz (Románia edzője, magyarul is tud) kérdezi, hogy hogy ment tegnap, mondom neki az eredményem, azt mondja ők is szurkolnak.
Pörgök, versenystresszben vagyok. Egy "átlagember" nem tudhatja milyen ez. Ez nem az a stressz, amit akkor érzel, amikor vizsgán ülsz, és az is nehezedre esik, hogy leírd a neved. Nem, itt nem blokkolsz le. Itt pörögsz, vársz arra hogy nőjön a nyomás, hogy tényleg meg tudd mutatni, mit tudsz. Elindulok. Könnyedén megy, gyors vagyok. Megvan az első nehezebb rész, kisebb pihenő fogás. Második kunszt. Megvan az első nehéz mozdulat, a reibung elemről kell továbbmenni. Egy facsavaros lépésre kell minimálisan lendülni. Kicsit fáradt vagyok, beszorul a bal gyűrűsujjam a középső alá, hiába zárok rá, nem tart eleget. Akasztanom is kéne, majd továbbnyúlni. Kevés, leesek. Tudom, ez pont nem lesz elég. Megint :). Nagyon dühös vagyok először. Megéreztem a határt. Először. Most nem volt meg. De az a fontos hogy a határ közelében voltam. Fejlődtem. Jövőre tudom, sikerülni fog.Ebben tökéletesen biztos vagyok. Már aznap délután. A nap végére vigyorgok, mennyi új barátság, mennyi új hely. Mennyi élmény. Többet adott a szezon, mint puszta eredmények. A dornbirni csalódás, az imsti edzés, az ötztali szikla boulder az osztrák csapattal, a francia táj, a magyar csapat. Arco, az az egy hét. A spannolás a többiekkel, a DWS-ezés a magyarokkal, apa, Zebegény, Török Balázs - őt kinn ismertük meg, segítőnek jelentkezett a versenyre, Pécsről jött el az egy hétre - ő sem bánta meg.
Az eredmény miatt nem tökéletesen elégedetten, de boldogan megyünk haza, és elkezdődik a tanév. Egy kis lazaság az év végéig, barátok, hétköznapok, más jön. Még sikerül másznom egy 8b-t, A Legyintgető titánokat, Kis-Gerecsében, hol máshol :). Utána beindul a boulderezés, kicsit felfejlődik a maxerőm, ez kiadja, hogy év végéig még mászom 2 7C+-t és a Totem SD 8A-t. Október végén még edzek 4 hetet komolyabban, edzésterv szerint, a Vertigo Openre, ahol végül 127 indulóból 10. leszek. Itt is nagyon kevés választ el a döntőtől, egy boulder, aminek többször a végéből esek.
Már ott vagyok a határvonal alatt. 2015-ben megközelítettem a céljaimat, nagy lépést tettem feléjük. Érzem a határ vonalát, érzem, hogy húz. Már csak át kell lépni. Erre idén kell sort keríteni. Az év végén -viszonylag könnyen- sikerül megnyernem a Padányi Kupát. Év végén még pontot teszek a Nagy Ölelésre (7B+-Magyarország egyik legfélelmetesebb bouldere). Aztán január 1-től kihagyok 17 napot. Nekiállok futni, megírtuk az edzéstervet, szigorúan követem - de ésszel. A fontos mindig az, hogy a legjobbra kell törekedni, és ezt meg is kell érezni, nem mindig pontosan ugyanaz, mint ami le van írva. Februárban kezdtem az alapozást. Ez sok-sok kondis edzés, saját testsúllyal, mászásban is inkább a mennyiségre rámenve. Ebben a hónapban nem tartok szigorú diétát. Azt eszem, amit a szervezetem kíván, ennyi edzés mellett - reggel, este, heti 20 óra munka - nem szabad még ki is éheztetni.
Szóval most megy az építkezés, aztán majd átalakítom ezeket az izmokat mászásban, és nyáron pedig már tökéletes formában leszek. Jó munkát, szép napot!