Kedves Magyar versenymászók!
 Én Strommer Soma volnék, 15 éves és én is rendszeresen indulok a Magyar Kupa fordulóin, illetve igyekszem minél több nemzetközi versenyt is meglátogatni a sziklamászós tevékenységek mellett.
 Természetesen én is szeretném ha a sportágunk minél többet és minél kevesebb idő alatt tudna fejlődni, ezért is gondolom azt, hogy itt az ideje, hogy én is elmondjam AZ ÉN VÉLEMÉNYEMET, ami igaz, nem biztos hogy mindenkinek tetszik, de mielőtt bárki azt mondaná, hogy ezzel a levéllel csak gáncsoskodni szerettem volna, szeretném legelőször leszögezni, hogy igyekszem megírni ezt a levelet úgy hogy senki számára ne legyen sértő vagy bántó. De egy vélemény az mégis csak vélemény, az élet meg sajnos nem habostorta, úgyhogy kötelességem egyenesen leírni azt, amit gondolok. Ez nem biztos, hogy úgy van, ahogy én mondom, vagy hogy mindennek úgy kell lennie, ahogy én szeretném, mert akkor a falmászással összevont női strandröpibajnokság versenyzőitől nem tudnánk mászni, egy-egy adott eseményen. 
 Na de a viccet félretéve én azt veszem észre, hogy a nehézségi versenyeken egyre kevesebb az induló, hollott a boulderben pedig egyre több. Nem hiszem, hogy ennek feltétlenül a jam-renszer lenne az oka, viszont azt gondolom, hogy az IFSC szabályoknak megfelelő versenyrendszerben is volt ennyi induló, akár még több is.
 Nem gondolnám, hogy a 2000-es évek elején előrébb volt a magyar nehézségi versenymászás, mint ma, de mégis, a Padányi Kupán anno középdöntőt kellett rendezni 16-20 (én kérek elnézést de ezt nem tudom pontosan) fő számára, mert így lehetett csak "kiválogatni" hogy ki való a döntőbe. A múlt hétvégén is volt nehézségi Magyar Kupa forduló Miskolcon, és ott összesen 9-en indultunk el a nyílt férfi kategóriában, ami azért még barátok közt is rettenetesen kevés, annak ellenére, hogy milyen igényes és precíz utak voltak, rugalmas szervezés mellett.
 Semmiképp nem mondanám azt, hogy a két selejtezős-döntős versenyrendszer jobb lenne. Talán még célravezetőbb se. De nagy előnye volt, hogy a versenyzők, azt tanulták meg, hogy hogyan tudják kiadni magukból mindazt, amivel az eseményre felkészültek. Egy döntőnek igen is megvolt a maga hangulata: ez alatt nem feltétlenül azt kell érteni, hogy mindenki testvériesen, egymást támogatva mászott sok-sok úton, hanem az energia 6-10 döntős körül volt, akik barátságosan ,mert mi nem jelezné jobban ezt a "testvériességet", hogy közösen nézték át a döntő pályát, megosztották egymással a véleményeiket, észrevételeiket, majd közösen visszavonultak az izolációba, ahol együtt töltöttek el még pár percet, majd mindenki szép sorjában kiléphetett a közönség elé, a reflektorfénybe, ahol igen is érezhette azt, hogy ő neki máris van itt keresnivalója. Ugyanis abban az adott ~5 percben neki, és csak neki szurkolt mindenki, és ez az érzés a legjobb az egészben. Ez az az érzés, ami miatt már megérné újraindítani a döntős rendszert. És azt hiszem ez az az érzés (amit érzel kb 5 percig) amiért igenis megéri lemenni a terembe, és edzeni nap nap után órák hosszat. Ez az az érzés amiért mindenkinek külön tudnám ajánlani, hogy -Testvér, másszál, eddzél, hogy bejuthass egy döntőbe, és átérezhesd ezt. Szóval ez egy nagyon nem rossz érzés...
 Szóval eléggé érdekes dolog ez a "döntőzés". Azt hiszem ez az, ez a stresszhelyzet és az élesben-teljesítés az, ami egy sportot igenis mentálisan is kemény sporttá tud tenni,mert azért senki se mondja már, hogy a mászás nem fizikailag kemény sportág. Szóval én ezt a kis mentális "tényezőt" hiányolom a mai nehézségi versenyekből, és szerintem emiatt lenne érdemes ismét megpróbálkozni a 2,4 de akár 6 selejtezős rendszerrel is, amihez persze hozzácsapódna egy döntő is. És ha mondjuk lenne 4 vagy 6 út, akkor azért mindenki meg tudná találni azt, ami a saját szintjén van, Úgyhogy megérné elmenni egy-egy versenyre, lehetne azért már mászni is, elfáradni is érne, de kijönne az is, hogy mentálisan ki hogy tudott felkészülni, és persze a döntő pedig egy hatalmas show lenne a nap zárásaként, ahol külön szerepet kaphatnának azok, akik a legjobban megérdemlik, akik a legjobban felkészültek, és egy kicsit rivaldafénybe kerülhetnének.
 Szerintem érdemes lenne tehát ismét megpróbálkozni. Remélem, hogy ezzel a poszttal is ha sokat nem is de legalább egy kicsit fejlődhet a sportág a közeljövőben, és ha már egy ember elolvassa ezt, akkor azt mondhatom, hogy nem hiába írtam meg ezt, és talán még valami jó is kisülhet belőle.
 Köszönöm szépen a figyelmet, addig is üdvözlettel:
 Strommer Soma