2014. június 20., péntek

SummerTime

Elég sokat késett ez a bejegyzés, belátom, nem is volt nagyon kedvem megírni, de azért mégis sikerült rászánnom magam, és ha már ez sikerült, akkor megpróbálnék minél jobbat kihozni belőle...

Elég sok minden történt az utóbbi másfél hétben, megpróbálom kicsit darabokra szedni, eseményenként próbálom majd "bemutatni", mert így egybeömlesztve lehet, hogy kissé követhetetlen lenne.

Höllental.-2014.06.09.-Hétfő
Pünkösd hétvégéjére jó lett volna elmenni két vagy akár három napra is elmenni mászni, de aztán ez sajna nem jött össze, de hétfőre így is sikerült összehozni egy háromfős (Balázs, Pisti, Én) Höllentali mászást. Nem is mászást, inkább edzést, ez kb. arra hasonlított, mindenbe egyszer, max kétszer mentem bele, és ezzel a többiek sem voltak másképp.
Schattenreich szektorába mentünk, egy Take it easy! nevű 7b-vel kezdvén, amit Balázs próbája után sikerült PinkPoint Flashben megmásznom! Nem olyan nagy teljesítmény, de bemelegítésnek mindenképp jó.
Szembeoldal

Pistike és a "levezető" 7+
Balázsnak sajna két próbából sem sikerült feljutnia rajta, míg a Pistinek sem - egyből. Egy igen nehéz oldschool 7a-t sikerült SecondGo, a többieknek ez sem ment. Ez lássuk be, nem az ő napjuk volt.
Eléggé meg voltak mérve itt az utak, semmit nem kaptál meg ingyen, egy függőleges 7a-ban annyit szenvedtem, hogy szerintem átmásztam benne minimum 3 db 6C bouldert és még kiszerelni is szar volt belőle. Végül is aztán nekem csak összejött a 4 top (ezt beszéltük meg előre), a csapat maradék kétharmadának viszont semmit sem sikerült sajna abszolválni. Pistike mentségére szóljon, hogy a bemelegítőmászás előtt kb. 12 órával még keményen küldte a fingerboardot a Beastmaker-én.
A nap végére a következő, teljesítménynek nevezhető nevetséges és szánalmas eredmények sorakoztak fel mögöttünk:
- Másztunk egy 7b-t: (Take it easy). Nekem flash, többieknek semmi.
-Másztunk egy 7a-t (Otto find ich gut). Nekem SecondGo, Balázsnak majdnem, a Pisti alig ment bele.
-Én másztam még egy 7a-t (König Laurin). OnSight [Redpointban és nem PP]
- Próbáltunk egy 7b+/c-t (Das kleines Arscloch)
-Meg levezetőnek másztunk egy 6b+-t.

A nap érdeme: Pistikeéről készült egy igen előnyös kép az ott talált napszemüvegében, amelyet azóta a Facebookon 12345678910-en lájkoltak

Pénteki Betekints
Pénteken az edzés helyett a Betekintsbe tódult ki a mászótömeg. Nagyrészt mindenki a szokásos 6-osokat ostromolta, Gergőék elmentek futni. Én jobbnak láttam elvégezni a szokásos procedúrát: bevezető 6-os, kaja, majd boulder hátul. 
Nem ment szerintem olyan rosszul, csak a szúnyogok és a meleg miatt kicsit fel***tam az agyamat. Bemelegítésnek a szokásos ötös: Repedés (3A)-Jenci (6B)- Schweinsteiger (6A)-Gauss elimináció (6B)-Tramontána (6B). Nagyon nem is szaporítanám a szót: egy jobb bétával sikerült végigverekednem magam a Papírtigris (7A+/B)-n, majd próbálgattam a Trapped under Ice 7B+ travit (Vidámpark (7A)+Papírtigris). A Vidámparkot még anno a télen sikerült flashbe tolnom, most egyszerűen NEM TUDTAM ÁTMÁSZNI! Valahogy sehogy sem adta ki, és még meg is húztam benne a bal középső ujjam. A szúnyogok is megettek, így a szokványos pár Fekete János (7C) próba után (sosem fogja ez kiadni- hihetetlen.) visszavonulót fújtam. Visszamentem a többiekhez, a végén még slacklineoztam egy kicsit. Egyébként rámentem még volna a Güllich's Weg 7A-ra (flashre persze :D), de a méteres alatta levő csalán kissé elriasztott. 
Szombaton elballagtam majd este lecsűrtünk Kecskemétre, vasárnap reggeltől jam, addig buli. Hát ja.... Ez sem ment jobban mint pénteken. A boulderek jó része magasságfüggő volt, meg előtte a 4 óra alvás lehetséges, hogy éppenséggel nem a leg célravezetőbb vala. Így tizenkettedikként végeztem, Komjáti nyert, gratula neki, de akit megkérdeztem, azoknak mind szarul ment. Stark Dénes (15) iszonyat kemény, remélem, ha kijutok a Tabi féle programmal L'Argentiéere-be  (olyan lesz hogy 4nap Magic Wood, majd irány Francia hon, és ifi Európa Kupa+szikla jam+ boulder töménytelen mennyiségben összesen két hétig az egész) sikerül keménykedni. 
De addig is a következő stop ma estétől vasárnap délutánig ZSOMBÓ, egy fergeteges ~30 órás, 100 kunsztos jammel, ahol garantáltan szarrá fogom mászni magam.!!!!
Zsombó-Jamaica- Homoki Szabad Oázis 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése