2014. május 20., kedd

Vienna 5.17

HaliGali. Telnek-múlnak a napok, és talán az esősebb napok után jobbak elé nézhetünk. Mindenesetre ezen bejegyzés szóljon Bécs városáról, és egy benne található sportmászó komplexumról, plusz saját élményekről.
Tesómnak volt táncverseny Bécsben péntektől szombatig, amit mi jónak véltünk egy Szelényi családnál eltöltött hétvégének kikiáltani. A kis (már nem is) Anna megnőtt, 2 éves, nyugodt, kiegyensúlyozott kisgyerek, sokat nevet, az egyetlen probléma az, hogy korán kel...
Szelényi Anna   -     PANKA

Péntek reggel saját kocsival indultunk a tánccsoport busza mögött, egy háromjárműves konvoj 2. elemeként. Nem volt ANNYIRA vész a kijutás, bár még mindig hagy maga után némi kívánnivalót. (Teszem hozzá így is sokkal jobb a 3,5 órás kijutás mint az, amikor Molnár Gergő vezetésével és a Szelényi Gábor telefonos segítségével 5, azaz ÖT óra alatt találtunk ki hozzájuk- majd Bécsből 4,5 óra alatt kiértünk Frankenjuraba). 
Még ezt megnéztük a táncosokkal, még azt, egészen addig, amíg már csak a "szabadprogram"-ról tudtunk lelépni. Addig király dolgokat láttunk, Stephansdom és Kaisergruft fogott meg engem a legjobban. 
Prosztó

Este hurka-kolbász vacsora, bő adag. Másnap reggel korai (viszonylag) kelés, Anya ki a táncversenyre nézni, a többiek pedig irány a Kletterhalle Wien. [Szombatra mindenképp mászás volt betervezve, eredetileg Adlitgraben-t terveztünk, de aztán a rossz idő sajna mindennemű sziklamászásnak keresztbetett, úgyhogy maradt az "aprócska" terem, ami falfelületet nézve több, mint HATSZOR akkora, mint a legnagyobb magyar...
Ági és Anna is másztak és játszottak egy kicsit (utóbbi nagyon élvezte a csocsót), mindannyian sikerült kimozognunk magunkat. A számomra mászott utak:
1.Nemtudomanevét                           UIAA VI-      Flash
2.Kalybrierungsroutine                     6c                  OnSight
3.Mein Narzismus ist der Beste!         6c+               OnSight
4.Showoff auf der Zwaralinie            7b                  OnSight
5. Trainingstour 3                              7c+                Nem sikerült (2-3 beleüléssel)
6. Slow and steady wins the race       7b/+               Nem sikerült ( a végén 1x belecsaltam egy fogást)
7. Nemtudomanevét                          7b                    Nem sikerült (1x beleülés)
8. Altermannitis Interruptis                7c                     FLASH
9.Nemtudomanevét                            7b                    OnSight
10. Nemtudomanevét                          7b+(/c?)         A végén átmentem egy másik útba nem ment
11. Nemtudomanevét                          6b+                 OnSight
Gábor egy új, könnyebb, NeonZöldet "ver oda"


A 10 mászást sikerült teljesítenem (ez volt a terv), minden utat csak szigorúan egyszer próbáltam, a 7c flashnek nagyon örültem. Mindig is rossz volt a flash és az OS mászásom, remélem ez most egy kis kovácsolással a sziklán is javulni tud, idén 7c-t (meg 40m körüli állóképességre hajtó) 7c+-t is szeretnék elsőre mászni. Hogy ebből mi valósulhat meg, azt nem tudom, remélem minél több.  Ja, és egyébként minden utat végig másztam ha csak több üléssel is. 
Első 7c Flash -JAAA

Hétfő-Kedd osztálykiránduláson voltunk. Az általános iskolában az utolsó. Kicsit szomorú így rágondolni, hogy akkor vége, de még 4 hét áll előttünk, és egy 5 napos nyári tábor is, amire szeretnék azért majd eljutni. 
Napfelkelte. ,,...call it true"
Éjszaka nem aludtunk páran semmit sem, láttuk, ahogy egy nappal iszonyat forgalmas csomópont teljesen kiürül, ahogy a Nap felkel, és persze rengeteg FelelszVagyMersz játékot játszottunk. Voltunk az Audi Gyárban, az ETO Parkban, ahol az utánpótláscsapatukkal játszhattunk, mi kis falusi csapat, és sikerült is 5 alatt tartani Őket, 4-1-re kaptunk csak ki. Szerintem jó. Sétáltunk a Duna-parton, és még sok más. Hiányozni fog ez az osztály, nagyon jól összenőttünk. 
Sehol egy lélek, az utca (sztráda :D) kihalt, hallom, ahogy a vakok hangjelző segédeszköze kattog a jelzőlámpákon, csönd van. És rázendül a rádióban a ,,Call it Magic"



Na de nem untatlak titeket ezzel, CsoKiI!
Ui.: Köszönet Gáboréknak a vendéglátásért, és a kiadós ebédekért! :D

DUNA

2 megjegyzés: