Egy jó évkezdés sosem rossz...

Történt egy s más a héten. Voltak örömteli hírek, éjszakába nyúló beszélgetések, jó nagy kajálások (persze csak egészségesen), kemény edzések.
A szombati napot az edzésnek szerettem volna szentelni. Sajnos ez nem jött be teljesen. Húgomnak van 19-én névnapja, ezt megünnepelendő délután elmentünk moziba, majd még cukrászdázni is, így az aznapi mászás bukott. De ne haladjunk ennyire előre.
Szeretném jól megírni ezt a bejegyzést, az elmúlt egypárat visszaolvasva nem leltem bennük túl sok örömöt. Mondhatni szarok lettek. Nem koncentráltam nagyon rá a feladatra. Például még nem is írtam az idei tervekről, igaz, hogy nem is írnék sokat. Sok van, de nem olyan konkrétok.
Szombat reggel. Emlékszem, egy éve teljesen transzban voltunk az osztálytársaimmal, ez volt az a nagy nap, a felvételi. Most egy év elment, mi már szerepeltünk, a fiatalabbak következnek. Volt egy évünk, egy napunk, hogy valóra váltsuk az álmainkat. Hogy megírjuk a nagy felvételit úgy, hogy bekerüljünk oda, ahova szeretnénk, ki-ki hova, gimnázium, szakközép, az elvárások magasak, a mezőny pedig egyre csak erősebb. Őrült egy hajsza ez, pláne az, hogy az egész egyetlen egy napra redukálódik, amikor nincs semmi segítséged, csak az, ami a fejedben van. Aznap kell kihoznod a maximumot magadból, ha nem megy, hát nem. Durva belegondolni, de tulajdonképpen ez a nap határoz meg nagyon sok mindent a jövődben. Azt mondják, mindegy, hova kerülsz be, jó lesz ott neked. Miért? Törekedj a maxra, adj ki minden lehetségeset magadból, légy a legjobb. Én legalábbis így gondolkozom. Tavaly (pont úgy, ahogy idén is, és már nagyon rég óta) a Lovassy gimi volt a legjobb a vidéki iskolák közül. Pestre még nem akartam felmenni, ráér pár év múlva is, úgyis ott fogok kikötni valószínűleg.Pláne ha folytatni szeretném a mászást. Magyarországon ezt az egyet találom lehetségesnek. Az országban szinte sehol máshol nem tudnék rendes körülmények közt edzeni (és persze ebben a sziklák is benne vannak, ergo, Szeged kizárva, pedig a zsombói "gombákon" lehet ám mászni). ,,Pest egy külön ország". Szóval adott volt a Lovassy, az akkori 5. az országos ranglistán. Oda akartam menni. Sikerült, de nem tudom, mi lett volna, ha nem. Nyilván folytatódna az élet, de sokkal másabb lenne. Furcsa ebbe belegondolni...
Még egyszer: szombat reggel, 9-nél tovább alszok, reggelizem. Müzlit eszek, semmi extra, lightba tolom. 10 óra nulla perckor a sok ideges kis tinilányra gondolok, akik most ott ülnek benn remegő térdekkel egy teremben, megkapják a lefordított felvételi füzeteket. Ütött az órájuk. Én meg csak itthon ülök, és mosolygok rajtuk. Mintha nem is rajtuk mosolyognék, talán magamon. Az egy évvel fiatalabb énemen. De nem hagyom elkalandozni az elmém, most más dolgok érdekelnek. Pillanatnyilag, és amúgy is.
Szorosra kötöm a cipőfűzőm. Hideg van, de süt a nap. A motivációm az egekbe szökött. Én a motivációmból élek. Abból edzek, muszájként gondolok rá, és ez is motivál. Félreértés ne essék, a muszáj nem az, hogy ez most meg kell csinálni, de szar lesz. Sajnos sokan így gondolnak a dolgokra, ha azt hallják: muszáj. Én úgy, hogy ezen úgysem lehet változtatni, ezért elfogadom, és létem elemeként tekintek rá.
Szóval motivált vagyok, úgyhogy realizálom a célom, majd elindulok, és mélyen beszippantom a friss téli levegőt. A lehető legjobban élvezem ezt a futást, fáj, szúr, ég, de akkor is, élvezem. Elvonatkoztatok a fizikai érzésektől. Megigéz a táj, hihetetlen, milyen szép is ez a Bakony. Madarak csiripelnek, zene füleimnek, képtelen lennék most zenét hallgatni. Úgy, mint ahogy bármikor máskor sem, amikor a természetben vagyok. Ez a minimál ,,tisztelet" megteremt egy kis kölcsönös hangulatot. Tisztelem, ezért élvezhetem Őt.
Végül 8,16 km-t futok 45 perc alatt, kevés szinttel. Eddigi legjobban, poénul hangzik, de én nem vagyok nagy futó, legalábbis eddig nem. Idén többet fogok futni is, csak mert jó! Tudom, hogy sokat fog ez még jelenteni, sok nyolcassal kezdődő utat, ha most nekiállok futni keményebben. De ebben nem is ez motivál. Valószínűleg kevésbé eldurranva fogok érkezni mondjuk a Deadline-ban a boulder betéthez, vagy mondjuk nem lesz annyira savas az alkarom a Zedben a bástyán, de ezek csak apróságok. Futni most azért futok, mert jó, tetszik és szeretem. Nem is akarok rá a sportmászó edzéseim részeként tekinteni. Talán csak annyiban, hogy több motivációt adjon hozzá. Más mozgásforma, másban is fejlődés. Ez még nagyobb lendületet adhat.
Ennek a blognak az írásával is így vagyok. Mondjuk egy tripet ha "leírok", muszáj, hogy ismét végiggondoljam a történteket, ennek következtében újra átélem a jó élményeket, és ez löketet ad.
Nyújtok, majd zuhanyzok. Húzódzkodom egy húsz percet, csak rúdon, 150-et. Megint nyújtok, felfrissít, edzés után nincs is jobb dolog, csak ajánlani tudom mindenkinek.
Megnézem az előrejelzést, szar időt ír vasárnapra, de nincs bennem a parafaktor, nem igazán tud érdekelni, érzem az erőt, és egyszer legyenek szárazak a dolgok, semmit nem hagyok megmászatlanul. Most őszintén nem vonz ez a projektelés dolog (legalábbis boulderek tekintetében), egyszerűen oda akarok állni egy boulder beszállójához, ami tetszik, és azt meg is akarom mászni. ,,Mindent megmászok, ami szép". Mindent megmászok, ami tetszik.
Felhívom Gergőt: akkor még játszik a holnap? -Persze-hangzik a válasz. 8:40-kor találkozunk Veszprémben, majd Ördög-árokig meg sem állunk. Gyönyörű az árok, kopaszak a fák, a levelek barnák, a patak folyik, a dombok nagyok. Blitzkrieg szektorába megyünk. Rövid melegítés után nyomom a Hansi ohne Bankerl 7C kunsztját, ismerkedünk, masszírozom, hátha jobb lesz. Béták tömkelege pattan ki a fejemből, majd egynél megakadok. Ez jóó lesz, Páti!
Élesítem a kamerát, pucolok egyet a fogásokon. Érzem azt a flesst, amit a pesti arcok "mokkó motivációnak" neveznek, és valami Tarkas Famás a szentje ennek a dolognak. Biztos kemény lehet a srác, így hát megnézem, mit ad, ha én is átérzem ezt a dolgot. Ránézek Gergőre, elvigyorodom. Mondom neki, ez meglesz most. Elsőra?-kérdez vissza. Mondom, persze, hisz megvannak a mozdulatok, és eldönöttem. Eldöntöttem fejben, hogy beszállok, és végigmegyek rajta, a topig meg sem állok. Nem lehet más tényező. Ki is zárom, hogy van más lehetőség. Így is lesz, szorítok, végigmegyek, megszikkadok, megmászok. Ilyen egyszerű ez a sport, ha meg van a kellő befektetett munka, onnantól már nem kell semmi más, csak hit. Ha elhiszed, biztos meglesz.
Így hát beereszkedem, ás megpucolom a projektemet, a Blitzkrieg Bop 7C+ microfogásait. Nem várok tőle sokat ma, mégis jobban sül el, mint ahogy vártam. Beszállok, megcsinálom az első mozdulatot, majd a másodikat is. Többször is, boldog vagyok. Fájdalmas fogások, de élvezetes mászás. Nem feszülök rá túlságosan, csak addig, amíg élvezem a próbálgatását. Nem akarom ezt a bouldert kényszeredetten mászni. Nem akarom taknyolni, projektelni, csak találkozni vele, amikor épp kedvem tartja, és egyszer felmászni rá. Idén remélem, erre is lesz alkalom. Ma a háromból két mozdulatot csináltam meg, az utolsó még nem volt meg egyben, de az már a megmászást fogja jelenteni.
Téli Berek direkt 7B megy mint az ágyba szarás. Nagyon bejön most ez a reibungos téma, ezen látszik meg most igazán, hogy nem nagyon fingerboardozok, inkább a systemet részesítem előnyben. Testerő plusz, ujjerő stagnál egy helyen. De érzem a fejlődést, és majd ha megvolt az alapozás, majd tavasszal ismét rátérhetünk a témára, hogy 8mm perem, repeaters, maximal hanging, stb.
Átsétálva a Lowrider tömbjéhez száraz boulderek fogadnak. Motiváló, ám nem sok minden történik. Egyszerűen csorba esik a bicskámon, elfáradtam, vagy nem is tudom, mi van velem. Nagy utazás kemény 7C-ért, végül 3 részletben összerakom a 27 mozdulatát, de egyben esélyem sincs. Állóképességem most nem elég ehhez, egyértelműen elvesztettem vele szemben most a csatát, de nem keserű a szám íze, számítottam rá, hogy ez lesz. Majd talán tavasszal.
Nem akarom nézni a fokozatot, a Félelem bére brutál highball (eddig ismételetlen?) 7A-nak esek neki egy beereszkedéses tisztogatás után. Tetszik az út, de nem erőltetem. Ez is marad legközelebbre. Még a végén mászok egy Call of Chtulhut, de nem akarok most fájásokig menni, leszabályoz a bőrfájdalom. Számomra vége van a napnak, gyönyörködöm a tájban a kocsihoz visszamenet közben.
Tetszik az árok, most valahogy különösebb volt. Mindig más arcát mutatja a völgy, pofonokat, meglepetéseket tartogat még ez a kis bakonyi boulderparadicsom, ahol idén biztos nagyon sok időt fogok eltölteni még.
Holnap hétfő lesz, de holnap különleges hétfő lesz. Szünetem lesz, nem kell suliba mennem. Mindenképp el fogok menni futni, és tovább motiválom magam, mert a motiváció jó!
Asszem megőrültem... :)